Nagyon-nagyon régen, amikor az emberek még kunyhókban éltek, amikor még nem voltak telefonok és villany helyett esténként az utakat fáklyákkal kellett kivilágítani, a hosszú nyakukról híres zsiráfoknak nem csak a bundájuk volt sárgásbarna foltos, hanem az orrukon, a szájukon, a nyelvükön és a fogaikon is nagy barna foltok virítottak.  Szomorúak is voltak emiatt a zsiráfok, ha találkoztak valakivel, aki rájuk mosolygott, nyomban elfordultak, hiszen nem tudták viszonozni a hófehér mosolyokat.

Történt egyszer, hogy az egyik zsiráfcsaládban egy kis zsiráf született, aki mindenre kiváncsi volt. Zénónak hívták. Zénó mindig azt kérdezte a szüleitől, hogy miért, miért, miért? Szinte nem volt olyan nap, olyan óra vagy olyan perc, amikor ne hangzott el volna valamilyen kérdés a házban.

• Apa, az ég miért kék színű? A sivatagban miért van olyan meleg? A felhők miért szállnak olyan magasan?

Zénó apukája nagyon művelt zsiráf volt, ezért szinte minden kérdésre azonnal válaszolt. Megmagyarázta, hogy miért kék az ég, miért van meleg a sivatagban és miért szállnak olyan magasan a felhők.

• Apa, miért van az, hogy minden állat fehér fogakkal mosolyog ránk, nekünk zsiráfoknak meg ugyanolyan nagy barna foltok vannak a fogainkon, mint a bundánkon?

Hát ezen a kérdésen hiába gondolkozott el Zénó apukája, nem tudta a helyes választ. Ő sem szerette ezeket a foltos fogakat, nem szerette, hogy mások kedves mosolyát nem tudja viszonozni a csúnya fogaival. Őt is bántotta, hogy emiatt a zsiráfokat mindenki szomorúaknak és neveletleneknek tartotta, pedig a lelkük mélyén barátságos és vidám állatok voltak.

• Nem tudom – hangzott el először a szájából ez a bizonytalan válasz, – aztán egy kis gondolkodás után még hozzátette: – de tudom, hogy kitől lehetne megkérdezni – felelte, hiszen nem engedhette meg magának, hogy a fia válasz nélkül maradjon.
• bizonyára tudod, hogy Afrika legmagasabb hegye a Kilimandzsáró. Annyira magas, hogy a tetejét mindig hó borítja. A hegy lábánál, azon az oldalon, ahol a felkelő nap sugarai reggelente megvilágítják, van két érdekes szikla. Az egyik pont olyan, mint egy kisegér a másik meg pont olyan, mint egy kis sárkány. Azt mondják, hogy egy gonosz varázsló változtatta őket sziklává, amikor mérges lett rájuk valamiért. Nos, a két szikla között kezdődik egy kis ösvény, ami felvezet a hegyre. Még mielőtt a tetejére érnénk, az örök hómezők világában van ott egy tisztás, ami mellett egy gyönyörű barlangban lakik a Mindentudó Varázsló. Tőle kell megkérdezni, hogy a mi fogaink miért ilyen foltosak.

Menjünk el hozzá, apa ! – kiáltott fel Zénó, – én nem szeretem a foltos fogaimat. Szeretnék én is szépen mosolyogni.

• Menjünk, – válaszolt Zénó apukája.

Így aztán alaposan nekikészülődtek a hosszú útnak, elmesélték anyukájuknak, hogy milyen tervet eszeltek ki és ha szerencsével járnak, minden zsiráf újra fehér fogakkal fog mosolyogni. Anyukájuk sem szerette a csúnya mosolyát, azért jó utat és sok szerencsét kívánt nekik és útjukra engedte.

Hét napon és hét éjszakán át bandukolt Zénó és apukája, mire odaértek a hatalmas hegy lábához. Pont hajnalban érkeztek meg, így a felkelő nap rájuk mosolyogva megvilágította az érdekes sziklákat. És tényleg, az egyik pont olyan volt, mint egy kisegér a másik meg pont olyan, mint egy kis sárkány.

• Apa, ezek tényleg nagyon hasonlítanak egy kisegérre és egy kis sárkányra, – kiáltott fel Zénó.
• majd ha felértünk a Mindentudó varázslóhoz, megkérdezzük tőle, mi lehet a titka, – javasolta Zénó apukája.

A kis ösvényt gyorsan megtalálták és elindultak felfelé. Már délre járt, mire eljutottak az örök hó világáig és megtalálták a kis tisztást. A varázsló barlangját sem kellett sokáig keresni, hiszen sok furcsa tárgy vette körbe a bejáratot, amiket a varázsláshoz használt.

• Ezek bizonyára segítenek a varázslásban, – mondta Zénó apukája, majd egy határozott mozdulattal odament a barlang bejáratához és bekiáltott:

• Hahó, szép napot kívánunk! A Mindentudó Varázslót keressük – mondta.

A válaszra nem kellet sokáig várni. Egy kedves öregember csoszogott ki egy kényelmes házipapucsban és rájuk mosolygott:

• Miben segíthetek nektek? Bizonyára nagyon bánt benneteket valami, ha ilyen hosszú utat tettetek meg – mondta.
• Ne haragudj ránk, Mindentudó Varázsló, hogy nem viszonozzuk a mosolyodat és elfordulva válaszolunk neked. – kezdett bele a történetbe Zénó apukája. – Az a helyzet, hogy nekünk, zsiráfoknak, nem fehérek a fogaink, hanem ugyanolyan foltosak, mint a bundánk. Nem tudunk szépen mosolyogni, ezért mindenki szomorúnak és neveletlennek tart minket.
• Igen, azt szeretnénk megtudni, hogy miként lehetne ezen változtatni? – folytatta Zénó – én nagyon szeretnék ugyanolyan szépen mosolyogni, mint a barátaim.

• Megpróbálok nektek segíteni, de nem lesz egyszerű a feladat – válaszolta a varázsló. – Ahhoz, hogy újra fehér fogaitok legyenek, egy varázsoldatra van szükség. Bele kell tenni egy kis darabot az égbolt legfehérebb részéből, a szárazföld legfehérebb részéből és a tenger mélyének legfehérebb részéből. – Itt van ez a három kis skatulya – nyújtott át nekik három kis kristálydobozkát – amibe bele kell tennetek a kis darabkákat – folytatta az útmutatást. – Ha mindegyiket megszereztétek, megtörik a varázslat és a hegy lábánál lévő két szikla életre fog kelni. Egy kisegér és egy kis sárkány lesz belőlük, ők értenek a világon a legjobban a fogakhoz, ők tudják majd összekeverni a varázsoldatot. Ugyanis ők a fogtündér kisegér és Tóbiás, ők gyűjtötték be régebben a gyerekek tejfogait éjszakánként, mielőtt a gonosz varázsló sziklává változtatta volna őket.

• Miért? – tette fel a szokásos kérdését Zénó.

• Bosszúból. Mert a varázsló gyermekének tejfogaira nem vigyáztak eléggé. – válaszolt a kedves öregapó.

• igen, igen, mindent megjegyeztem, de hogy tudjuk megszerezni ezeket a furcsa alkotóelemeket – kérdezte türelmetlenül Zénó.

• Induljatok el visszafelé, nyissátok ki a szemeteket és fületeket és figyeljetek minden apró neszre. Nektek kell megtalálnotok a módját, csak akkor fog működni a csodaszer, mondta nekik. – Egy apró segítséget azért adhatok nektek – folytatta a varázsló. – három hatalmas állat fog segíteni nektek, arról ismeritek fel őket, hogy ők is hófehérek.

Ezzel útjukra bocsátotta őket, visszacsoszogott a barlangjába, Zénó és apukája pedig elindultak visszafelé.

Egy órácskát mehettek, amikor Zénó hirtelen zajt hallott. Sírt valaki.

-Apa, te is hallod? Itt sír valaki? – kérdezte.

– Igen, gyere, keressük meg, honnan jön a hang – válaszolta.

Lassan elindultak hang irányába. Megkerültek egy hóbuckát és egy hatalmas fa előtt találták magukat. Egy nagy fészek volt az ágain és egy hatalmas fehér madár ült a fészekben.

• Szervusz, nagy fehér madár. Én Zénó vagyok, a zsiráf. – mutatkozott be udvariasan, – és te ki vagy és miért sírsz. – kérdezte.
• Én a Fehér Sas vagyok, a madarak között a leghatalmasabb, de teljesen tehetetlen vagyok most, mert kipottyant a fészekből a kisfiam és nem tudom visszaemelni.
• Ne búsulj, Fehér Sas, máris segítünk neked – vágta rá gyorsan Zénó apukája. – Nekem olyan hosszú nyakam van, hogy nem okoz gondot segítenem neked – nyugtatta meg a sast, majd egy ügyes mozdulattal megfogta a kismadarat és visszaemelte a fészekbe.
• Köszönöm nektek a segítséget – mondta a Fehér Sas. – Ti igazán derék zsiráfok vagytok, segítetek a bajbajutottakon. Hogyan tudnám megköszönni nektek a segítségeteket?
• Ugyan már, ez csak természetes, hogy segítünk a bajbajutottakon – mondta Zénó, akit erre neveltek a szülei. – Abban esetleg tudnál-e segíteni, hogy mi lehet a legfehérebb dolog az égben? Szükségünk van egy kis darabkára belőle, hogy újra fehér fogaink lehessenek, – ismételte el a varázsló szavait.
• Igen, sejtem mi lehet az. – válaszolt a Fehér Sas. – Láttam a napokban egész magasan egy hatalmas hófehér felhőt. Olyan fehér volt, hogy szinte vakított. Be is kellett hunynom a szememet egy pillanatra. Gondoltam is magamban, hogy el kellene tennem egy kis darabkát belőle, de nem volt nálam semmi, amibe beletehettem volna.
• Mi kaptunk egy kis kristálydobozkát a Mindentudó Varázslótól, – szerette volna folytatni a történetet Zénó, de a sas már pontosan megértette, mivel segíthetne.
• Ne aggódjatok, egy fél óra alatt megjárom – mondta, majd átvette Zénótól a kis dobozt és hatalmas szárnyaival elindult az ég felé.

Tényleg nem telt el egy fél óra és a sas visszatért. Karmai között tartotta a hófehéren ragyogó kristálydobozkát.

• Ez az, ami a az égben a legfehérebb – mondta a Fehér Sas és átadta a kis skatulyát.

Nagyon szépen köszönjük neked a segítséget – mondta egy jól nevelt gyermekhez méltóan Zénó, aztán elbúcsúztak egymástól, és Zénó tovább indult apukájával a hegy lába felé.

Egy órácskát mehettek, amikor Zénó újra zajt hallott. Megint sírt valaki, de ezúttal a sírás sokkal hangosabb volt.

-Apa, te is hallod? Itt megint sír valaki? – kérdezte.

– Igen, gyere, keressük meg, honnan jön a hang – válaszolta.

Elindultak hang irányába. Megkerültek egy újabb hóbuckát és újra egy újabb hatalmas fa előtt találták magukat. Egy nagy odú volt a törzse közepén, alatta pedig egy hatalmas hófehér medve sírt.

• Szervusz, nagy fehér medve. Én Zénó vagyok, a zsiráf. – mutatkozott be udvariasan, – és te ki vagy és miért sírsz. – kérdezte.
• Én a Jeges Medve vagyok, a medvék között a leghatalmasabb, de teljesen tehetetlen vagyok most, mert a kisfiam felmászott a fára és beesett az odúba, és pedig nem tudom kiszabadítani.
• Ne búsulj, Jeges Medve, máris segítünk neked – vágta rá gyorsan Zénó apukája. – Nekem olyan hosszú nyakam van, hogy nem okoz gondot segítenem neked – nyugtatta meg a medvét, majd egy ügyes mozdulattal kiemelte a kismedvét és lehozta a földre
• Köszönöm nektek a segítséget – mondta a Jeges Medve. – Ti igazán derék zsiráfok vagytok, segítetek a bajbajutottakon. Hogyan tudnám megköszönni nektek a segítségeteket?
• Ugyan már, ez csak természetes, hogy segítünk a bajbajutottakon – mondta Zénó, akit erre neveltek a szülei. – Abban esetleg tudnál-e segíteni, hogy mi lehet a legfehérebb dolog a szárazföldön? Szükségünk van egy kis darabkára belőle, hogy újra fehér fogaink lehessenek, – ismételte el a varázsló szavait.
• Igen, sejtem mi lehet az. – válaszolt a Jeges Medve. – Jártam a napokban egész távol, az Északi sark közelében és láttam ott egy hatalmas jégtömböt. Olyan fehér volt, hogy szinte vakított. Be is kellett hunynom a szememet egy pillanatra. Gondoltam is magamban, hogy el kellene tennem egy kis darabkát belőle, de nem volt nálam semmi, amibe beletehettem volna.
• Mi kaptunk egy kis kristálydobozkát a Mindentudó Varázslótól, – mondta újra Zénó, de a medve már pontosan megértette, mivel segíthetne.
• Ne aggódjatok, egy fél óra alatt megjárom – mondta, majd átvette Zénótól a kis dobozt és hatalmas léptekkel elindult észak felé.

Tényleg nem telt el egy fél óra és a jegesmedve visszatért. Karmai között tartotta a hófehéren ragyogó kristálydobozkát.

• Ez az, ami a szárazföldön a legfehérebb – mondta a Jeges Medve és átadta a kis skatulyát.

Nagyon szépen köszönjük neked a segítséget – mondta egy jól nevelt gyermekhez méltóan Zénó, aztán elbúcsúztak egymástól, és Zénó tovább indult apukájával a hegy lába felé.

A táj már sokkal zöldebb lett, mert fokozatosan lejjebb és lejjebb ereszkedtek a hegy lába felé és a levegő is egyre melegebb lett. Egy órácskát mehettek, amikor egy hatalmas tó partjára értek. Olyan hatalmas tó volt, mint egy tenger, a túlsó partját nem is lehetet látni. Elcsodálkoztak mind a ketten, hogy ilyen gyönyörű helyre érkeztek, amikor Zénó újra zajt hallott. Megint sírt valaki.

-Apa, te is hallod? Itt megint sír valaki? – kérdezte.

– Igen, gyere, keressük meg, honnan jön a hang – válaszolta újra.

Lassan elindultak hang irányába. Megkerültek egy kis dombot és megpillantottak egy hatalmas fehér halat, amint tehetetlenül sír a parton.

• Szervusz, nagy fehér hal. Én Zénó vagyok, a zsiráf. – mutatkozott be elsőnek udvariasan, – és te ki vagy és miért sírsz. – kérdezte.
• Én a Fehér Bálna vagyok, a halak között a leghatalmasabb, de teljesen tehetetlen vagyok most, mert a kisfiam beúszott itt a parthoz közel egy barlangba és nem tud egymaga kijönni. Én pedig túl nagy vagyok, hogy beússzak utána.
• Ne búsulj, Fehér Bálna, máris segítünk neked – vágta rá gyorsan Zénó apukája. – Nekem olyan hosszú nyakam van, hogy nem okoz gondot segítenem neked – nyugtatta meg a bálnát, majd egy ügyes mozdulattal megfogta a kisbálnát és kiszabadította a barlang fogságából
• Köszönöm nektek a segítséget – mondta a Fehér Bálna. – Ti igazán derék zsiráfok vagytok, segítetek a bajbajutottakon. Hogyan tudnám megköszönni nektek a segítségeteket?
• Ugyan már, ez csak természetes, hogy segítünk a bajbajutottakon – mondta Zénó, akit erre neveltek a szülei. – Abban esetleg tudnál-e segíteni, hogy mi lehet a legfehérebb dolog a tenger mélyén? Szükségünk van egy kis darabkára belőle, hogy újra fehér fogaink lehessenek, – ismételte el a varázsló szavait.
• Igen, sejtem mi lehet az. – válaszolt a Fehér Bálna. – Láttam a napokban egész mélyen egy gyönyörű hófehér igazgyöngyöt. Olyan fehér volt, hogy szinte vakított. Be is kellett hunynom a szememet egy pillanatra. Gondoltam is magamban, hogy el kellene tennem egy kis darabkát belőle, de nem volt nálam semmi, amibe beletehettem volna.
• Mi kaptunk egy kis kristálydobozkát a Mindentudó Varázslótól, – szerette volna folytatni a történetet Zénó, de a bálna már pontosan megértette, mivel segíthetne.
• Ne aggódjatok, egy fél óra alatt megjárom – mondta, majd átvette Zénótól a kis dobozt és hatalmas uszonyaival elindult a mélység felé.

Tényleg nem telt el egy fél óra és a bálna visszatért. Uszonyai között tartotta a hófehéren ragyogó kristálydobozkát.

• Ez az, ami tenger mélyén a legfehérebb – mondta a Fehér Bálna és átadta a kis skatulyát.

Nagyon szépen köszönjük neked a segítséget – mondta egy jól nevelt gyermekhez méltóan Zénó, aztán elbúcsúztak egymástól, és Zénó tovább indult apukájával a hegy lába felé.

Egy újabb órácskát kellett menniük és visszaértek a hegy lábához, a két furcsa alakú szikla mellé. De azok még mindig csak sziklák voltak.

• Apa, tegyük egymásra a három skatulyát – javasolta Zénó. – Azt, amelyikben az égbolt legfehérebb része van, tegyük a tetejére, azt pedig, amibe a tenger mélyéről származó igazgyöngy, a legaljára.

Így is tettek és amint összeérintették a skatulyákat, a sziklák megmozdultak és életre keltek. Tényleg egy kisegér és egy kis sárkány állt már mellettük, és nem a két szikla.

• Köszönjük nektek, hogy megtörtétek a gonosz varázsló átkát és kiszabadítottatok minket a sziklák fogságából. – hálálkodtak. – Én a Fogtündér Kisegér vagyok, aki a gyerekek párnái alól szoktam elvinni a kiesett tejfogakat – mutatkozott be a kisegér. – Én pedig Tóbiás, a sárkány. Én segítek mindenkinek vigyázni a fogaik épségére és szépségére – mondta a kis sárkány.
• Akkor mi pont titeket keresünk – mondta Zénó apukája. – Tudjátok, mi zsiráfok, nagyon szenvedünk attól, hogy a fogainkon ugyanolyan barna foltok vannak, mint a bundánkon. Hófehér fogakkal szeretnénk mi is mosolyogni. A Mindentudó Varázsló azt mondta, hogy ha odaadjuk nektek ezt a három kis skatulyát, ti segíteni tudtok nekünk.

Ekkor Zénó elővette a három hófehéren világító skatulyát és átnyújtotta Tóbiásnak.

• De hiszen ezekben van az égbolt, a szárazföld és a tenger mélyének három legfehérebb darabkája – ismerte fel a dobozkák tartalmát Tóbiás. – Igen, tudunk nektek segíteni. Kell még néhány különleges dolog hozzá, de ezek a legfontosabbak.
• Ne aggódjatok, egy fél óra alatt összegyűjtök mindent, ami még hiányzik – mondta a Fogtüntér Kisegér, azzal egy kisegér gyorsaságával elillant.

Tényleg nem telt el egy fél óra és a kisegér visszatért.

Most Tóbiás, a kis sárkány következett. Összekeverte az alkotóelemeket, elmondta a szükséges varázsszót, hozzáérintette a gyönyörű sárkányfogát és egy hófehér folyadékot nyújtott át Zénó apukájának.

• Kenjétek be ezzel a varázsoldattal a fogaitokat és azok örökre hófehérek lesznek – mondta Tóbiás.
• Hadd legyek én az első – kiáltott fel Zénó – és kikapta Tóbiás kezéből az üvegcsét. Csak hát kicsit elszámolta az erejét és nem csak a fogaira jutott a folyadékból, hanem annak egy részét magára öntötte. Ki is fehéredett Zénó bundája, tetőtől talpig.
• Ó jaj, erre a folyadékra nagyon kell vigyázni – mondta Zénó, hiszen ettől minden kifehéredik. – Hadd legyen ez az én feladatom ezentúl.
• Rendben – válaszolta a Fogtündér kisegér. – Állj be hozzánk és járjuk be együtt a világot. Én fogom összegyűjteni a gyermekek tejfogait, mert ehhez fürgeség és gyorsaság kell. Tóbiás, a sárkány, fog vigyázni a fogak épségére, mert neki a legszebbek a fogai, ő tudja, hogyan kell megvédeni őket. Te pedig a fogak szépségére fogsz vigyázni, hogy azok mindig tiszták és fehérek legyenek.
• Mi pedig úgy fogunk hívni, hogy Zénó, a hózsiráf, ha már ilyen fehér lett a bundád – tette hozzá Tóbiás nevetve.

Így lett a zsiráfoknak is újra fehér foguk, a három jóbarát pedig azóta is együtt járja a világot és megtesz mindent, hogy mindenki gyönyörű fogakkal tudjon mosolyogni.

Te már találkoztál a hózsiráffal?